Önkéntesünk, Irén évek óta vállal kéz- és lábápolást a Budapest Hospice Házban. Korábban betegeink otthonába is kijárt, ha szükség volt rá. Önkéntes tevékenysége egyik meghatározó találkozását mesélte el nekünk.

A koordinátor továbbította felém az egyik otthonápolt betegünk, egy hölgy kérését, akinek lábai ápolásánál volt szüksége segítségre. Természetesen vállaltam, és telefonos egyeztetés után elmentem a lakására.

Nagyon meglepődtem, amikor odaértem, mert egy viszonylag fiatal hölgyhöz hívtak. Nagyjából egyidős volt a fiammal. Talán ezért is érintett meg annyira a története.

Amikor elkezdtem a munkát, megkértem, hogy jelezzen, ha valami nem jó, fáj neki. Azt mondta, hogy daganatos betegsége harmadik deréki csigolyáját is érintette, így deréktól lefelé le van bénulva. Ennek megfelelően még körültekintőbben végeztem a munkám, nehogy sérülést okozzak.

Ezután mindig felhívott, ha szükség volt rám. Bár deréktól lefelé nem tudott mozogni, mindig rendkívül bizakodó és optimista volt a gyógyulásával kapcsolatban. Hitt abban, hogy még meggyógyulhat. A barátai és a szülei mellette voltak, szeretettel vették körül, úgy érezte, megvolt mindene.

Mindenki meglepetésére állapota valóban javulni kezdett. Először csak a lábujjait tudta mozgatni, aztán már felhúzta a lábát, és még fel is ült. Együtt reménykedtünk minden pozitív változás és előremutató eredmény hatására.

Amikor legutoljára mentem hozzá, legnagyobb meglepetésemre ő nyitott ajtót! Egy botra támaszkodva ugyan, de tudott járni! Óriási volt az öröm.
Most is látom magam előtt kedves, vidám arcát és bizakodó mosolyát.

Ez nyár elején volt. Aztán nem hívott többé. Meg voltam győződve arról, hogy állapotjavulása tartósnak bizonyult, és már el tudott járni pedikűröséhez, de nem töröltem ki a telefonszámát.

Karácsony előtt felhívtam. A telefon kicsöngött, de senki sem vette fel. Kis idő múlva kaptam egy SMS-t. Az édesanyja volt. Azt írta, hogy a lánya nyáron meghalt.

Azóta eltelt pár év. Az én fiam most 44 éves, három gyönyörű gyereke van…

Azt hiszem, ezt a találkozást soha nem fogom elfelejteni. Ekkor tanultam meg igazán, milyen értékes az élet.

A képek illusztrációk, és a Magyar Hospice Alapítvány tulajdonát képezik, felhasználásuk nem engedélyezett.