Vigyázzatok egymásra!

2020. március 18. 10:36 - Magyar Hospice Alapítvány

2020. március 11-én Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója bejelentette, hogy az Egészségügyi Világszervezet világjárványnak tekinti a vélhetően Kínából kiinduló koronavírust. Március 13-ára már a koronavírus-világjárvány (pandémia) súlypontja Európába tolódott. Március 16-án az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy a járvány itthon is újabb szintre lépett, elérkezett a csoportos megbetegedések időszaka.

A Magyar Hospice Alapítvány betegellátási tevékenysége a járványügyi intézkedések, szakmai ajánlások körültekintő betartásával továbbra is működik. Ezzel kapcsolatban további információt honlapunkon és facebook oldalunkon talál.

Sokan kontrollvesztettnek érezhetjük magunkat ebben a bizonytalan helyzetben, pedig most is van lehetőségünk tenni magunkért és másokért.

Fontos, hogy betartsuk a korlátozásokat, hogy ügyeljünk a higiéniára (kézmosás, szellőztetés, fertőtlenítés stb.). Ha és amikor megtehetjük, ne mozduljunk ki, ne használjunk tömegközlekedési eszközöket. Közvetlenül ne érintkezzünk idősebb vagy gyengébb immunrendszerű szeretteinkkel, tartsuk velük a kapcsolatot telefonon vagy online, segítsük őket bevásárlással, gyógyszerkiváltással.

Fegyelmezett, felelős döntéseinkkel, viselkedésünkkel magunkra és a környezetünkre is vigyázhatunk.

vigyazz.png
Mindenkinek jól esik az odafordulás, és mindenkinek jól esik, ha segíthet másoknak. Ám jelenleg ennél többről van szó. Most mi, felnőtt, egészséges emberek kell, hogy a legnagyobb felelősséget vállaljuk a nálunk kiszolgáltatottabb helyzetben lévők iránt.

Gondoljuk most végig, hogyan tudunk segíteni másokon. Mert gondoskodni jó.

--

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos minden információ a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Intézet honlapján olvasható (a hazai eljárásrend itt érhető el).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hospicehaz.blog.hu/api/trackback/id/tr3415532648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása