Nem csak a szomszédunkkal történhet meg...

2020. február 08. 10:52 - Magyar Hospice Alapítvány

Sajnos a rákos megbetegedések emelkedő száma világméretű problémává nőtte ki magát. Ugyanakkor érdemes emlékeznünk arra is, hogy a betegség mára szerencsére egyre több esetben jól gyógyítható.

Rákellenes Világnap

20 éve annak, hogy február 4-én Párizsban először rákellenes kongresszust tartottak. 2000-ben a jelenlévő orvosvezetők, szakértők, politikusok a Párizsi Charta aláírásával világméretű összefogásra szólítottak fel korunk egyik legelterjedtebb népbetegségével szemben. Azóta ez a dátum a Rákellenes Világnap.

A Világnap feladata kettős: egyrészt tabusítás helyett nyílt kommunikációval hívja fel a figyelmet a betegségre, másrészt rámutat a megelőzést elősegítő lehetőségekre hangsúlyozva például a szűrővizsgálatok fontosságát.

Mit tehetek magamért?

Sokunkat foglalkoztat, hogy mit is tehetnénk egészségünk megőrzésének érdekében, milyen szinten és hogyan tarthatjuk kézben szervezetünket, sorsunkat.

A tudomány mai állása szerint például bizonyos életmóddal összefüggő rizikófaktorok módosításával, káros szokások kiiktatásával (pl. dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód, alkohol), prevencióval (pl. hepatitisz B és HPV védőoltás, védekezés a szexuális úton terjedő betegségek ellen), szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétellel és önvizsgálattal sokat segíthetünk magunknak egy daganatos betegség megelőzésében vagy korai diagnózisában (who.int).

cancerpreven.jpg

Az érem másik oldala

Múlt heti bejegyzésünkben Grecsó Krisztián betegségéről megfogalmazott gondolatait adtuk közre. Ezzel arra szerettük volna felhívni a figyelmet, milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt a sokszor segítő szándékú tanácsok és az áldozathibáztatás vékony mezsgyéjén, hiszen akaratunkon kívül növelhetjük a betegekben a szégyenérzetet és a bűntudatot. Miközben természetes, hogy az érintettekben is felmerülnek bizonyos kérdések – miért pont én, miért velem történik ez, mit kellett volna másképp csinálnom – kérdéseinkkel, tanácsainkkal szándékunk ellenére is azt éreztethetjük, hogy nem tettek meg mindent azért, hogy egészségesek maradjanak.

Talán azt a legfontosabb (és legnehezebb) tudatosítani, hogy van, amit óvatossággal és körültekintéssel tudunk befolyásolni, és van, amit nem. Ami viszont tény, és ezért is annyira fontos a megelőzés és a szűrővizsgálatok is, hogy minél hamarabb ismerik fel a betegséget, és kap szakszerű kezelést a beteg, annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hospicehaz.blog.hu/api/trackback/id/tr3615463312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2020.02.09. 14:24:43

Azt tehetné az emberiség magáért, hogy rávegye a politikusokat arra, hogy a gyógyszerfejlesztőket és általában az egészségügyet valódi versenyhelyzetbe hozzák világszerte.
A másik hasznos dolog az lenne, hogy a szórakoztatóipar helyett (Pl. stadionok) állam bácsi inkább abba tenné a pénzt, hogy a dokik ne a Kádár korból ittragadt eszközökkel gyógyítsanak. És esetleg az sem lenne rossz, ha az átlag doki az állami ellátásban nem agyonhajszolt 60 feletti néni-bácsi lenne, hanem esetleg a fiatalok is kapnának olyan pénzt ami mellett maradnának.

anyadmajma 2020.02.09. 15:11:41

á, szerintem még vagy 20-25 atomerőmű kéne, hiszen az a legegészségesebb dolog az emberiség számára, persze csak szigorúan a stadionok után!
Mer a végén még a nem neremberek majd még egészséges táplálék után kezdenek tüntetni, még mit nem!

MEDVE1978 2020.02.09. 16:39:34

És sajnos ez a probléma csak növekedni fog, amíg nem találnak valami értelmes terápiát. Sajnos ez ellen szól, hogy már vagy 30 éve (42 éves vagyok) azt hallom a rádióban, látom a TV-ben a dokumentumfilmekben, olvasom az újságban vagy a neten, hogy az áttörés a gyógymódok tekintetében küszöbön áll. Ezzel szemben sajnos még nem sikerült olyan gyógymódot találni, ami csak célzottan a daganatot pusztítja el (azon kívül, hogy kivágják, ami ugye elég invazív).
A rák arról szól, hogy a sejtek genetikai kódja rosszul másolódik és a sejtek nem hajlandók elpusztulni, csak szaporodnak és szaporodnak. A genetikai kód nyilvánvalóan folyamatosan károsodik a sorozatos másolások, megújulások során. Emlékeim szerint a kromoszómaosztódáskor a telomerek egyre rövidülnek, amikor pedig eltűnnek, akkor hatványozódnak a másolási hibák is. Így az idősebb emberek esetében szinte biztos, hogy előbb-utóbb feltűnik valamilyen rák, legalábbis óriási az esélye. A társadalom idősödik, tehát egyre több lesz a rákos ember. Hasonló a helyzet egyébként más idősödéssel kapcsolatos betegségekkel, így mondjuk a demenciával is. Mivel egyre idősebbek leszünk, egyre több a demens idős ember is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.09. 22:49:06

Emlékeim szerint a HWSW weben fórumon volt egy link hogy egy részt le lehet tölteni a rákkutatás "programjábol" és mintegy világméretű számitógépes megoldás lesz/vagymi/
El is halt a kezdeményezés

A kutatásnak legalább a fiatal/középosztályt meg kellene menteni. Nem minth az öregek tapsikolnának egy rák végső stádiumában
Nyilván megvan a világ rendje amit nem lehet átlépni

Ami nem tetsz, a mosolygó ápolók/orvosok és főleg a betegek egy hospice reklámban
Inkább ne mutassanak semmit
Fére kellene rugni az álsásgosságot és a békés eutanazáiát engedélyezni

Örömhernyó 2020.02.10. 07:14:00

@anyadmajma: A németek leállították az atomerőműveiket. A szénerőműveik sokszorosan több radioaktivitást tolnak a levegőbe, mint egy atomerőmű. Mert a kőszénben vannak ám más elemek és azoknak radioaktív izotópjai.

A németek amúgy nem finnyásak, veszik a gázt, olajat a ruszkiktól (más európai országokat megszólnak ezért), meg veszik a franciáktól az atomerőművekben megtermelt áramot.

Tehát atomerőművekkel még a sötétzöldeknek sincs baja, a

A daganatos betegségekhez. A magyar rákbetegeket általában későn diagnosztizálják, a kezelést későn kezdik, eleve a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra is várni kell, pedig nagyon nem mindegy az a pár hét vagy hónap késedelem, amikor az embernek áttéte lesz ennyi idő alatt.
A magyar ember hozzászokott, hogy fájdalmai vannak, nem normális a széklete, nem szűnő köhögése, légszomja van, hogy nincs szabadideje, ha van, azt se tudja egészségesen eltölteni.
Ha csak a dohányzást és alkoholt elhagynák az emberek, már hatalmas előrelépés lenne. Következő lépés a zsírban sütés elhagyása.

Amúgy meg genetikai lottó az egész, rengeteg olyan ember felnő ma, aki 200 éve csecsemőként elpusztult volna. És ezek az emberek a genetikai rendellenességeiket felnőve továbbörökítik ma.

@horex: A hospice kőkemény biznisz. A régi elfekvők modern, mosolygósan előadott, pozitív kisugarzású megfelelője. Sajnos hozzátartozóm betegsége során tapasztaltam, hogy ott is pont az a korrupt, hozzá nem értő, pénzért a markát tartó banda dolgozik, mint mindenhol a magyar egészségügyben.
Hazaküldik halála előtt a beteget az onkológiáról, hogy nehogy a kórházban haljon meg, mert akkor az nekik adminisztratív teher. A szöveg az, hogy most stagnál az állapota, egyelőre nem fog meghalni... aztán mégis. Láttam közelről, nincsenek illúzióim.

@midnight coder: A magyar egészségügyben rengeteg pénzt van. Csak azt feketén tolják az orvosok, ápolók zsebébe. Egyetemi klinika sebészetén 10 éve is 2000 forintot "illet" adni az ápolónak, hogy hozza az ágytálat. Altatóorvosnak boríték sebésznek boríték. Persze van olyan vonal, ahol nincs zsarolási potenciál, ott nincs boríték. De az orvosok nem véletlenül ölik egymást az ágyakért, műtéti időpontokért. A privát betegeiknek foglalják a helyet időben.
Mondom, ez személyes tapasztalat
süti beállítások módosítása