A dolgok néha olyan egyszerűek... És van, hogy az egyszerű dolgok a legfelemelőbbek.

Önkéntesünket, Attilát például egy idősebb hölgybetegünk, Éva így szólította meg: „Fiatalember, megöl az unalom! Lenne kedve kártyázni, vagy sakkozni velem?” 

Éva elmondása alapján régebben sokat sakkozott. Most azonban agydaganata van, ami miatt játszma közben gyakran elfelejti, melyik színnel játszik vagy melyik bábuval hogyan kell lépni. Attila először persze meglepődik, de folytatják tovább, és akadnak azért szép számmal olyan helyzetek is, amikor Éva megfontoltsága és rutinja legyűri betegségét: átlátja a helyzeteket. Kéri Attilát, javítsa ki bátran, ha rosszul lép, Attila ezt meg is teszi, és úgy tűnik, mindketten őszintén élvezik a sakkpartit.

Éva azért többször is elmondja, hogy egy cseppet sem szeretné untatni Attilát, aki nem csak azért bizonygatja türelmesen, hogy dehogy unja, mert hospice önkéntesként tudja, az határozza meg, hogy miről beszélgetünk, felolvasunk, séltálunk, vagy éppen sakkozunk-e betegeinkkel, hogy ők mit szeretnének. A játék ezúttal számára nem arról szól, hogyan járjon túl valaki eszén, hanem arról, hogy örömet okozzon az "ellenfélnek" - és ez neki is örömet okoz.

Több mint egy órája játszanak, amikorra Éván már jól láthatók a fáradtság jelei: ellenfelével kiegyeznek egy döntetlenben, az emlékezetes parti folytatását pedig megbeszélik a következő hétre.

Soha nem időpazarlás a játék vagy az odafordulás. Valahogy Fodor Ákos Tündérpárbeszéd című verse kívánkozik ide:

− Tudsz játszani?
− Tudok.
− És szeretsz is?
− És szeretlek is.

A kép a Magyar Hospice Alapítvány tulajdona. Engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett.