Pár hónappal ezelőtt nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy az életünk olyan keretek között zajlik majd, ahogyan azt ezekben a napokban megéljük. Talán sosem gondoltunk bele abba, hogy a bezártság milyen embert próbáló, hogy a magány mennyire fájdalmas tapasztalat, vagy a szeretteink féltése miként ír felül minden más szempontot. Az életünk hirtelen, ám annál radikálisabban változott meg. És bár ma még a fenyegetettség érzése talán minden másnál hangsúlyosabb, amikor majd fellélegezhetünk, akár építkezhetünk is a most átélt nehéz időszakból.
Négy olyan embert szeretnénk bemutatni, akik az őket ért tragédiákból és megpróbáltatásokból valami nagyon fontosat hoztak létre: a hospice mozgalmat.
Cicely Saunders 1918-ben született az Egyesült Királyságban. Bár 1938-ban felvételt nyert az Oxfordi Egyetemre, ahol filozófiát, politikatudományt és közgazdaságtant hallgatott, két évvel később megszakította tanulmányait, hogy a háború alatt betegápolóként dolgozhasson.
Gerincbetegsége miatt végül az ápolói munkára alkalmatlannak nyilvánították, ezért újra tanulni kezdett - később az orvosi egyetemet is elvégezte. 1947-ben a varsói gettó egyik túlélőjét ápolta a kórházban, kapcsolatuk pedig Cicely betegápolással kapcsolatos nézeteit gyökeresen átalakította: figyelmét a rákbetegek gondozása felé fordította. Őt tartják számon az első modern orvosként, aki haldoklók gondozásával kezdett foglalkozni. Később lefektette a hospice alapelveit a fájdalomcsillapításra és a betegek érzelmi szükségleteire koncentrálva. Ő alapította a St. Christopher, azaz Szent Kristóf kórházat, az első modern hospice intézményt.
„Ön élete utolsó percéig fontos nekünk, s mi nemcsak azért fogunk mindent elkövetni, hogy békében halhasson meg, hanem hogy mindvégig emberhez méltóan tudjon élni.”
---
Elisabeth Kübler-Ross 1926-ban született Zürichben. A halál és a haldoklás 1945-ben kezdte foglalkoztatni, amikor is a második világháború után önkéntesként részt vett a holokauszt-túlélők ápolásában. Amikor a majdaneki koncentrációs tábor azon épületeinek falain, ahol a rabok az utolsó óráikat töltötték, a falakra vésve szimbolikus pillangókat fedezett fel, megtalálta azt a jelképet, amelyben halála pillanatáig hitt. Úgy gondolta, hogy ezek a pillangók annak az átalakulásnak a jelképei, amely hite szerint a halál bekövetkeztekor megtörténik.
Kübler-Ross pszichiáterként meglepődve tapasztalta, hogy a kórházakban mennyire nem törődnek a haldoklókkal. Életét arra tette fel, hogy ezen változtasson. Emellett világszerte számos előadást tartott, könyvet publikált, nevéhez kötődik a haldoklás öt pszichológiai fázisának meghatározása is. Forradalmi következtetései elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy az Egyesült Államokban a hospice mozgalom kibontakozhasson.
„A megpróbáltatásokon keresztülmenni olyan, mint sziklának lenni egy kőcsiszolóban. Ide-oda lökdösnek, és felhorzsolódsz, de csiszoltabban és értékesebben kerülsz ki onnan, mint amilyen valaha voltál.”
--- 
Kalkuttai Szent Teréz 1910-ben született a mai Szkopjéban. Szeretett édesapját korán elveszítette, visszaemlékezése szerint mély hite segítette át ezen a megpróbáltatásokkal teli időszakon.
A Teréz anya néven ismertté vált katolikus apáca 1931-ben tett szerzetesi fogadalmat. Pár évvel később, egy utazása során szembesült a kolkatai mélyszegénységgel, ezután kérte a rendjét, hogy engedjék a nyomornegyedekbe civil szolgálatra, ekkor részesült egészségügyi kiképzésben is.
1950-ben alapította meg a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet a legelhagyatottabbak, magatehetetlen emberek megsegítésének céljával. Elveiért és cselekedeteiért az egész világ elismerését kivívta, 1979-ben Nobel-békedíjat kapott.
„Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.”
---
Polcz Alaine 1922-ben született Kolozsváron. Pszichológus, író, a magyarországi hospice mozgalom egyik megteremtője. A második világháború során szovjet katonák csoportos erőszaktételének áldozata lett, a klinikai halál állapotába került, az átélt szörnyűségek az egész életét végig kísérték. A háború utáni években végzett a ELTE pszichológia szakán, és majd húsz évvel később, 1970-ben kezdett a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán haldokló gyerekekkel foglalkozni. Neki és orvos igazgatónknak, dr. Muszbek Katalinnak köszönhető a magyarországi hospice mozgalom elindulása, a Magyar Hospice Alapítvány alapítása. 2007-ben, Budapesten halt meg. Emlékét nemcsak a szívünkben őrizzük, hanem egy emlékkő formájában a Magyar Hospice Alapítvány kertjében is.
„Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát.”
---
A képek forrása:
https://www.femcafe.hu/cikkek/sztarok/terez-anya-gyerekkori-fotok
https://ehospice.com/international_posts/centenary-of-dame-cicely-saunders-founder-of-the-modern-hospice-movement/
https://bmefilozofia.blog.hu/2018/10/17/ut_a_halalhoz_es_a_kiteljesedeshez_981
A Polcz Alaine-ről készült kép a Magyar Hospice Alapítvány tulajdona, felhasználása engedélyköteles.
